Szerencsére a magyar vendéglátónk kijött értünk a repülőtérre, így a megérkezésünk után nem kellett átessünk a szokásos küszködéseken (taxisal alkudozás, majd úgy döntünk menjünk tömegközlekedéssel, amit fél úton nagyon megbánunk).

A hazaúton megkaptuk a legfontosabb infókat, például, ha valami őrült odajön kötekedni, vagy csak úgy kellemetlenkedni, annyit kell magabiztosan mondani, hogy FUCK OFF, és jó eséllyel továbbállnak. Egyszer sem kellett használjuk egy hónap alatt, de volt, hogy láttuk másnak bevált.

A másik fontos dolog Los Angelesben, amit érdemes elsőre bevésni, hogy a fő pontok, és irányok merre vannak. Ha megérkezel a városba, és van "idegenvezetőd" ezzel fogja kezdeni. Mögötted az Óceán, előtted a DownTown, balra mész Hollywoodba, jobbra nem igazán akarsz menni, mert arra nem sok érdekes dolog van.

Culver Citytől nem messze a mexikói negyed és a fekete gettó határán laktunk, valahol Dél-Los Angelesben.

Megérkeztünk a házacskához, szép kék színű (párom szerint szürke) két szintes épület.

Az utcában melettünk sorakozott több is, mindegyik más színben. Közvetlenül mellettünk egy pizzéria udavara volt, a másik oldalon lakóház.

Az alsó szinten laktak a vendéglátóink, Icu és Jason. Jason műhelye közvetlenül alattunk helyezkedett el. Szuper kreatív közeg, művészeknek. Jason általában megrendelésre készít egyedi dolgokat fából, fémből, sokszor eldobott hulladékból, itt lehet megnézni a műveit: atomicarts.us

Icu most iskolába jár, hamarosan nővér lesz belőle, ami az USA-ban egy nagyon jól fizetett munka, programozói szintű órabért kapnak. Náluk a "nurse" képzés valamivel többet jelent, mint itthon (tudtommal), ahogy néztem, majdnem orvosi iskolát kell elvégezni egy ilyen papírhoz.

Icu egyébként híres magyarországi művészek leszármazottja, Ő, és testvére Sanyi is próbálják tovább vinni amit a felmenők elkezdtek. Los Angelesben meg lehet élni művészetekből, szemben Magyarországgal, de ha az alapvető igényeknél többre vágysz, érdemes valamilyen iskolát elvégezni, és betölteni olyan állást, amely képzettséget igényel. Így már 40-50 dollárt (12-15 000 Ft) is lehet keresni óránként. A minimál órabér Californiában 10$ (3000 Ft), már szó van róla, hogy emelni kellene ezen.

A felső szinten közvetlenül melettünk lakott Harold Franciaországból, vele nem sokat beszéltünk, mert nagyon zárkózott srác. A ház másik végében pedig Natalie szobája mellett lehetett lejutni a hátsó kis kertre és udvarra. A nappaliból nyílt Ray szobája, aki Puerto Ricoból érkezett, és divattervezőként építi a karrierjét (nagyon ügyesen), vele már nem voltak kommunikációs problémák, az első napon megmutatta milyen ruhákat készít, min dolgozik. Én nem vagyok egy nagy ruha őrült, de az ő cuccai még nekem is elérték az ingerküszöbömet, nagyon ügyes srác, a portfóliója itt követhető:

https://www.facebook.com/ReyOrtizDesign/

Ray éppen sztorizik a hátsó udvarban (ölében Red, mellette Awesome feneke látszik):

 Többször megfogadtam, hogy készítek fotókat a lakásról, mert minden egyes falon, sarokban (még a WC-ben is) festmények, szobrok és egyéb műalkotások vannak elhelyezve, de valahogy mindig annyira intimnek éreztem a közeget, hogy nem tettem. Nekem egy-egy ott található kép/szobor önmagában több művészeti értéket képviselt, mint a Moholy-Nagy kiállítás a Lacma-ban. Jó, én underground arc vagyok, az én ízlésemre nem érdemes alapozni, ha én állítanék össze egy kiállítást a kedvenc művészeim dolgaiból, valószínű nem kelne el rá több ezer jegy naponta. :) 

Azért pár képet csak sikerült találnom:

Környék

Megérkezésünkkor nem tudtunk sokat arról, milyen a környék, ahol lakunk. Indulás előtt az összes létező fórumot és blogot elolvastam Los Angelesről, de valahogy erről a részről semmilyen információt nem lehetett találni. Egy biztos volt, Jasonön és Icun kívül fehér embert nem láttunk arra mozogni. 

Mikor első nap délben először egyedül vágtunk neki a városnak (Sunset Beach-re próbáltunk kijutni), még nagyon be voltunk tojva. A mexikói negyed közepén laktunk. Nagyon erősen sütött a nap, kertvárosi környezetben sétáltunk, szűkös utcákon a metro felé. Néha szigorú tekintetű, sötét bőrű, fekte hajú emberek jöttek velünk szembe, de ügyet sem vetettek ránk. Esetleg, ha velünk közös járdán szemben jött valaki, akkor odabiccentett, mint ha már 5 éve egy utcában élnénk. Elsőre furcsa volt, aztán rájöttünk, milyen szuper szokás is ez, de erről majd később.

Imádtam azt a sétát, minden annyira más volt és új. Nem tudtam felfogni, hogy ott vagyok, ahol a filmek játszódnak, ahol a GTA-ban a homiek-hoz vezettem, és hogy egyáltalán, én most Amerika egyik kertvárosában sétálgatok. 

Sajnos képeket nem készítettünk, mert eleinte nem mertük ezen a helyen elővenni még a telefonunkat sem (a kirándulás végére már annyira elengedtük magunkat, hogy gördeszkával nyomultunk az utcában hazafelé menet), de a Google szerencsére megoldotta ezt helyettünk.

Ahogy teltek a napok, egyre magabiztosabbak lettünk, mivel az ég világon semmilyen attrocitás nem ért minket. Emlékszem, hogy az első napokban még siettünk haza, nehogy éjszaka kelljen az utcákon bolyongani, ehhez képest két hét múlva már este tizenegykor, és hajnal ötkor is magabiztosan battyogtunk haza. Ha hozzánk is szólt valaki az utcán, az is csak illedelmesen köszönt, majd ment tovább.

Miután a mexikói negyedet megszoktuk, megkockáztattuk a lakásunktól az ellenkező irányba sétálást is (ott jár egy elég frekventált buszjárat, ami elvisz Holywoodba). Itt sem ért egyébként bennünket semmilyen konkrét attrocitás, de volt olyan pillanat, amikor a buszvezető odahívott magához, hogy ne beszélgessünk idegenekkel, mert veszélyes. Egy tolószékes eléggé megkattant veterán bácsi érdeklődött felőlünk, aztán már a fiatal suhancok is próbáltak közeledni, ekkor volt a pillanat, hogy maga mellé intett a sofőr, amíg le nem szálltunk. Újabb lecke megtanulva. Lehet barátkozni, de kerüljük az őrülteket. 

A végső konklúzió az, amit megérkezésünkkor is elmondtak: Vannak őrültek, mindenhol vannak, főleg ilyen nagyvárosokban, de nem szabad velük foglalkozni, nem szabad feltűnősködni. Érdekes, de annak ellenére, hogy a igazi balhés, megkattant, rosszarcúak sokkal többen vannak ott, mint itt Budapesten, mégis jóval kevesebb a probléma velük, nem zavarják a járókelőket.  Az általános közbiztonságnak is egy külön posztot szánok, ahol ezt bővebben kifejtem majd.

Igazából úgy jöttünk el, hogy ha visszamegyünk, erre a környékre megyünk vissza újra, mert közel a metro, pontosan a belváros és az óceánpart között terül el. Mindenhova ugyanannyi idő eljutni, ennek ellenére az egyik legmegfizethetőbb környék szállás ügyileg, és mivel itt melósok laknak, a szupermarketek árai is nagyon kedvezőek, Budapesti árakon (vagy olcsóbban) vásároltunk. 

Egyébként, ha választhatnék hova költözök, akkor Culver City-t választanám. Ez egy metro megállónyira van a szállásunktól, nagyon csendes, szép környék, kertvárosi környezet, jól szituált lakókkal. Culver Cityben a mai napig rengeteg filmstúdió székhelye üzemel, láttuk a Sony Pictures irodáját, és a Culver Studios-t is. Ez a környék az, ahol a filmiparban dolgozók laknak, erős középosztály, óriási kertes házakkal (de még nem úszómedencével), halandó számára anyagilag megengedhetetlen bérleti díjakkal (~600 000 Ft-tól felfelé).

Sétálgassatok és gyönyörködjetek ide kattintva