Los Angeles egy kultúrális overflow. Minden egyes szegletében kiállítások, galériák, múzeumok, stúdiók, lemezkiadók végtelen sora várja a művészetekre éhes látogatókat.

Csak, hogy érzékeltessem mennyire: Már említettem, mi a fekete gettó (hood) és a mexikói negyed közti határvonalunk laktunk, ott volt a szállásunk. Csak ha ott körbenéztem az utcán szabad szemmel találtam két galériát, egy lemezkiadót, és egy rádió stúdiót. Őrület!

Ha éppen egy fal nem elég díszes, biztos, hogy legalább valamilyen feltűnő színűre lefestik (narancssárga, kék, zöld, lila stb...), de legtöbb esetben valamilyen ízléses graffity-t (nem irka-firkát) fújnak rá. Úgy vettem észre, Los Angelesben nem csípik a középszerűséget, a túl átlagos dolgokat, mindent próbálnak valamilyen módon feldíszíteni. 

Egyik nap pont azt nevettük, hogy ahogy sétáltunk, megláttunk egy szocialista stílusúnak tűnő épületet. Rögtön mutatta is Kriszti, hogy nézd már, mit keres itt egy ilyen randa valami? Erre, ahogy közelebb mentünk, észre is vettük, hogy az épület már felújítás alatt van, a barna színű táblákat éppen ultra modern dizájnúra cserélték. 

Az a jó, hogy ugye Los Angelesben készül a filmek nagy százaléka, így egyfolytában forgatásokba fut az ember. Egyrészt ez izgalmas látvány, másrészt pedig rendben kell tartani a várost, és az ingatlanokat is, hogy megfelelő helyszíne lehessen egy-egy jelenetnek. Los Angelesben sétálni tényleg olyan érzés, mint ha egy filmben lennénk.

Volt is egy furcsa pár mondatos beszélgetésem egy amerikaival:

Kriszti elmesélt a társaságban egy vicces történetet arról, amikor a gettóban első napokban bementünk egy ital shopba, én meg mondtam, hogy maradjunk egy kicsit, mert tök izgalmas, hogy ez a bolt pont úgy néz ki, mint a filmekben, ahova valaki beront fegyverrel, és kéri a kassza tartalmát. Kriszti közölte, hogy hát ez nem a legjobb indok a maradásra, húzzunk el a fenébe innen.

Erre az egyik ott élő lány picit furcsán ránkförmedt, hogy: ,,Ti azt gondoltátok olyan itt minden, mint a filmekben?"

Nevettünk, mert pont az volt a lényeg, hogy itthon még azt vártuk ez is csak egy átlagosabb nagyváros lesz, aztán azon döbbentünk meg, folyton úgy érezzük magunkat, mint ha valamilyen jelenet részesei lennénk.

Múzeumok végtelen sora várja az odalátogatókat, a legtöbbet egy nap alatt meg sem lehet nézni. Ami nagyon szuper, hogy tapasztalatunk szerint majdnem minden kiállítást meg lehet nézni egyes napokon ingyenesen. Mi talán egyszer fizettünk múzeum belépőt, pedig elég sok helyen jártunk. Szinte mindenhonnan úgy jöttük haza, hogy ha legközelebb jövünk, még visszatérünk megnézni a többi kiállítást is.

A LACMA kötelező program, minden hónapban van olyan nap, amikor az állandó kiállítások ingyenesen megtekinthetőek. Lehetetlen bejárni egy nap alatt, mi szerintem csak a negyedét láthattuk. Mikor ott jártunk éppen magyar vonatkozású Moholy-Nagy kiállítás is volt. Én nem lettem nagy fanatikusa, de amúgy óriási érdeklődés övezte.

Annál jobban tetszettek a klasszikus festmények és szobrok végtelen sorozata, de a kedvencem a méltatlanul eldugott Inka kincsek voltak. Alig találtuk meg a termet, ahol azt meg lehet nézni, első helyen kellene mutogatni, ha már kifosztották és legyilkolták ezeket a kultúrákat, meg egyébként is.. az inka művészet valami elképesztően magával ragadó, végtelen ősi energiát hordozó műtárgyakat hagyott maga után.

Los Angeles "közepén" van egy park és múzeum, a LACMA szomszédságában, a neve La Brea Tar Pits & Museum. Nagyon vicces, mert ha sétál az ember a környéken, akkor itt-ott olaj bugyog fel a talajból. Először azt hittük, csak valami építkezésből származik, Jason hívta fel rá a figyelmünket, hogy ez természetes jelenség.

Ahogy közeledünk a Tar Pits-hez, egyre erősebb termálfürdőre emlékeztető szagot lehet érezni. Odaérve, több elkerített fekete vízű kisebb-nagyobb tavat lehet látni, az egyikben mamutot ábrázoló szobor éppen próbál kiszabadulni a mocsárból. Mivel az őskorban (és a mai napig) mérgező gázok bugyognak fel a víz alól, a környéken megszámlálhatatlan élőlény vesztette az életét a történelem során. A mai napig hatalmas, több emeletes konténerekben tárolják a fosszíliákat, olyan sokat lehet feltárni arrafelé. Ez okozta a fekete színű olajtavakat (ami elvileg hivatalosan natural asphalt) is. Itt lehet többet olvasni a képződményről: https://en.wikipedia.org/wiki/La_Brea_Tar_Pits

Természetesen ennek látogatása is ingyenes, viszont a múzeumért már fizetni kell, helyette ha dínókat akarunk látni, menjünk inkább a National History Museumba. A jegyeket a weblapon lehet böngészni, mi nem fizettünk a plusz kiállításokért, mert az alapot is bezárták mielőtt végig értünk volna.

Több fő kiállítás közül mi a Dinoszaurusz csontokra voltunk a legjobban kíváncsiak így azzal indítottunk. Szöveg helyett itt van néhány kép.

Aztán megnéztük a California történelmét összefoglaló termet, nekem ez személyes kedvencemmé vált, mert nagyon érdekes, hogy lett ez a terület az USA része.

Nagyon röviden annyit érdemes tudni, hogy California-t a spanyolok gyarmatosították, így sokáig Mexikó része volt. Mexikó kivívta a spanyolokkal szemben a függetlenségét. Ezt követően amerikai telepesek érkeztek oda. Ők, és a mexikói irányítással elégedetlen mexikóiak fellázadtak, és kikiáltották magukat függetlennek. Az Egyesület államok besegített a függetlenedési háború megnyerésében, aminek következménye az lett, hogy Mexikónak át kellett engednie a terüelteinek felét. Így lett California az Egyesült Államok része.

Akit érdekel, az bővebben magyarul is utána olvashat itt:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kalifornia#T.C3.B6rt.C3.A9nete

Ezen kívül még voltunk a múzeum bio kertjében (de ez számunkra nem volt túl érdekes, itthon vidéken minden kert ilyen), aztán végigszaladtuk az ásványmúzeumot is, amire kb 20 percünk maradt zárásig. Aki teheti, térjen be, mert elámul a sok különböző képződmény láttán. Fény hatására fluoreszkáló ásványtól, a medve alakú híres aranyrögig minden érdekesség van ott. 

Ha reáltudományos múzeumra vágynánk inkább a történelem helyett, mindenképpen látogassunk el a California Science Center-be. Ez is inkább kétnapos túra, ha a kiegészítő jegyeket is megvesszük, mi egy napot szántunk rá, így csak az ingyenes kiállításokat néztük meg, azt is picit rohanós tempóban.

Ez gyerekekkel is simán látogatható, hasonló az elgondolás az itthoni Csodák Palotájához, csak kábé húszszorosa annak. 

Amit mindenképpen ki kell bent próbálni, az a föndrengés szimuláció. Nem akarom lelőni a poént, ezért csak annyit írok, próbáljátok ki. Elképesztő élmény, teljesen ingyen.

Imádok minden dolgot, ami valaha megjárta a világűrt, abból pedig ebben a múzeumban van minden dögivel. 

Kapszulák, amelyekben a legénység visszatért (volt olyan, hogy egy csimpánz két hónapot töltött kint egy ilyenben és élve megúszta). Szatellitek kicsi másolata, űrhajós ruha, sisak, olyan, mintha a NASA minden megunt játékát ennek a múzeumnak adná. Imádtam! 

Ide tartozik még, hogy elmeséljem, azt figyeltem meg, a kaliforniaiak imádnak óriás dolgokat elszállítani egyik pontról a másikra, és arról filmet forgatni. A Tar Pits parkban megtekinthető "Levitated Mass" nevezetű szobor igazából egy hatalmas szikladarab, amit odacipeltek Los Angeles közepére, közben az egész város ezt nézte, állítólag óriási híre volt, de itthon mi erről semmit sem hallottunk. A film előzetes itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=6UdsSa-qI_4

Másik két hatalmas szállítmány az előbb említett Science Centerben van elhelyezve. Az udvaron ingyenesen megtekinthetó egy elhasznált űrhajó segédüzemanyagtartálya.

Külön jegyet váltva pedig teljes életnagyságban bejárható az Endeavour űrhajó! Egy repülőgép hátulján hozták a Los Angeles-i leszállópályára, majd onnan az utcákon néha centiről-centire mozgatva végleges helyére szállították. Én nagyon bánom, hogy kihagytuk, de egyszerűen nem volt rá több idő.

Ha a Holywood sign (a nagy Holywood felirat a hegyen) felé vesszük az irányt, hallgassunk Jasonre: Túrázzunk el egy olyan helyre, ahol nagyjából lehet fotózkodni, de ne menjünk el odáig, mert nem igazán érdekes. Közelebbről csak a hátulját lehet látni, kerítéssel körbevéve. Ahogy Jason mondja: Not that fun... Azt az utazásunk első napjaiban megtanultuk, ha Jason mond valamit, az úgy is van, így nem ellenkeztünk.

Tanácsára inkább Bronson Caves és a  Griffith Observatory felé vettük az irányt.

A Bronson Caves egy mesterségesen készített barlangrendszer, amelyet a filmforgatások kedvéért alakítottak ki.

Ha valakinek egy barlang látványa még nem érné el az ingerküszöbét, jóllakhat a gyönyörű kilátással, amit aközben lát, hogy eljut odáig. (plusz itt is szuper képeket lehet készíteni a Holywood sign társaságában)

A Griffith Observatory pár perc sétára van a barlangoktól. Egy eléggé meredek úton kell felkaptatni, de megéri a fáradtságot: Szintén egy ingyenesen látogatható múzeum és park várja a látogatókat a hegy tetején.

Szerintem az egyik legdöbbenetesebb látvány, az élő kamerakép a Napról. Igen, a Nap nevű égitestről beszélek. Egy teleszkóppal éjjel-nappal figyelik, ezt lehet egy kijelzőn nézni. Live stream a napról, éérteed?!

Egy másik teremben megmérhetjük mekkora lenne a súlyunk a naprendszerünk bolygóin állva, én a Holdon 8.5 kilogramot nyomnék. Nem nagyon mernék nagyokat ugrani ott :))

Van meteor simogató, több dinnye méretű meteorit darab is ki van helyezve, lehet fogdosni, kopogtatni, szagolgatni, akár nyalogatni is.

A legfelső részen meg lehet lesni a csillagvizsgáló távcsövet, de ennyi, belenézni abba, sajnos nem lehet.

Ezen kívül van még ezer érdekesség, tessék elmenni!

A magyar kultúra

Meglepődtem, mikor láttam, milyen erősen és lelkesen próbálkoznak a kinti magyarok fenntartani még ilyen távol is a hazától azt, amit itthonról örökítettek ki ők, vagy az őseik.

Meghívtak bennünket egy estére, az Egyesült Magyar Házba. Szerencsénk volt, ennél jobb alkalommal nem is mehettünk volna. Egy filmpremiernek voltunk részesei, amely a Kárpátok táncegyüttes történetéről szól. Miért is olyan érdekes ez? 

A Kárpátok táncegyüttest az innen 56-ban kimenekült magyarok alapították. Az egész úgy kezdődött, hogy a kinti magyarok keresték egymás társaságát, és klubot alapítottak. Aztán irigykedve nézték, hogy a többi országból érkezőknek nem csak saját klubja van, hanem előadásokat is tartanak. Így ők is a fejükbe vették, hogy valahogy bemutassák a magyar népitáncot Amerikában. A nehézség az volt, hogy senkinek, fogalma sem volt, hogy kell csinálni. Könyvekből, archívumokból összeszedték, amit lehetett, a többi jött ösztönből, és a kreativitásból :). Nagy híre ment a magyarok táncának amerikában, és most már több, mint 50 év múlva is működik, él és aktív a Kárpátok. Az erről készült filmet láthattuk, majd interjút készítettek a rendezővel, Varga Árpád Zsolttal. 

Annak ellenére, hogy egy egyszerűbb dokufilmnek indult a történet, végül 5 év alatt készült el. Nagyon sok archív videóanyag állt össze, sajnos pontosan nem emlékszem, már, de azt hiszem 60 órányi anyagból kellett 52 percet vágni, szóval szuper nehéz feladatuk volt.

Az egész este nagyon könnyed hangvételű volt, érdemes elmenni bármelyik rendezvényükre, sok van, hihetetlenül aktívak. És mindenki magyarul beszél! :)

Ha Magyar kultúra akkor érdemes megnézni a Magtár programját is, mert hétről-hétre hazai zenekarokat lehet elcsípni náluk.